Bevezetés A légzészavar olyannyira nem ritka jelenség újszülöttkorban, hogy leggyakrabban e probléma miatt kell ellenőrizni a fiatal újszülöttek állapotát. Az újszülöttkori légzészavar potenciálisan életveszélyes állapot, ezért haladéktalan vizsgálatot és ellátást igényel. A sikeres kezelés alapfeltétele a terhességi és az újszülöttkori kórelőzmény részletes ismerete, az alapos fizikális vizsgálat, a légzészavart okozó gyakori problémák számbavétele, a különböző diagnosztikai jelek megfelelő értékelése, valamint az életveszélyes állapotú betegek azonosítása. Alapfogalmak Az újszülöttkori légzészavart az alábbiak közül egy vagy több tünet jellemzi: orrszárnyi légzés, mellkasi behúzódások, tachypnoe és nyögdécselés (grunting). Az orrszárnyi légzés viszonylag gyakori jelenség a légúti ellenállás csökkentésére törekvő újszülötteknél. A suprasternalis behúzódás felső légúti szűkületre utal. A subcostalis behúzódás kevésbé specifikus tünet, hiszen pulmonális vagy kardiális problémát is jelezhet. Az újszülöttek normális légzésszáma 30–60/perc. A kisebb légzési volumen (TV, tidal volumen) miatt a megfelelő ventiláció csecsemőkorban csak szaporább légzéssel biztosítható. A dyspnoés csecsemő a kielégítő gázcseréhez szükséges tüdőtérfogatot úgy próbálja elérni, hogy a kilégzés alatt a gége részlegesen záródik, ami jól hallható nyögést eredményez. Súlyos légzészavarban további tünetek figyelhetők meg (cyanosis, ziháló légzés, fuldoklás, apnoe és stridor), amelyeket a kezelőorvosnak komoly figyelmeztető jelként kell értékelnie.